Na szóval az egész történetem ott kezdődik, hogy nekem édesapám veterán katona. Volt kint annak idején irakban is, tehát egyenes út vezetett a sportok felé. Esélytelen, hogy én valaha is focista legyek, énekes vagy táncos. Igen édesapám kicsit lenézi őket, de egy katona ebből a szempontból elég csőlátású, mert igen sok mindent átélt, amikor talán még az életéért is kellett küzdenie, tudja mik azok a dolgok amik hasznosak az életben, és mi az ami kevésbé.
Szóval 5 évesen szépen kézen fogott, és levitt a helyi uszodába, hogy megtanuljak úszni, és már a gyerekkori izomzatomat is lehessen terhelni, az egészség reményében. Itt megtanultam, hogy mi az a munka, és a lelki teher. Nem tudom, hogy minden úszótanár ilyen-e, de az enyém egy állat volt. Nem szabad így beszélni egy nőről, de szó szerint egy állat volt, hiába próbálom szépíteni, ez a legjobb szó rá. Volt körülbelül 100 kiló a 185 centije mellé, és úgy tudott ordítani, hogy ha a víz alatt volt a fejünk akkor is hallottuk, közben azt éreztük, hogy soha többet nem akartunk feljönni onnan. Nem is beszélve a nagyon hideg vízről, ahová télen igen nagy élmény volt bemenni. Lelkileg is rendesen edzett minket "Ági" néni, torkaszakadtából ordított mindenkivel, bármit is csináltunk, sok edzés után sírva mentünk haza szüleinkhez. Végtére is megtanultam úszni egy év után, ami most 22 évesen hasznos, mert az úszás egy remek sport, nagyon jót tesz az izomzatnak.
Miután ezzel a sporttal befejeztem a pályafutásom, átmentünk a Dunaferr sportegyesülethez, azon belül is a birkózó szakosztályba. Na ez már nekem is nagyon tetszett. A jelenlegi fizikai képességeimet, és adottságaimat ez a sport adta meg nekem. Heti 5 edzés, csak funkcionálisan, rengeteget edzettünk saját testsúllyal, mint például a húzódzkodás, kötélmászás, tolódzkodás, vagy akár a haskerék. Itt nagyon értettek, és még a mai napig is értenek a fiatal gyermekek testedzéséhez. Megtanulják használni a testüket, a rengeteg birkózó-fogást, gyakorlatot mutattak, amit még a mai napig is be tudok mutatni bármikor bármelyik gyakorlatot bárkin. Itt egy egész jó fizikumot kaptam, kockás hasam volt, és elkezdtek látszódni a kis izmaim. Van valahol egy kép rólam, ahol éppen feszítek, majd ha megtalálom csatolom azt is. Megtanultuk még pluszba, hogy mi az a test test elleni küzdelem, belénk nevelték az agressziót, hogy ne legyünk puha pöcsök. Minél idősebbek lettünk, annál többet kezdtünk el foglalkozni a súlyzókkal is, megmutatták az alap gyakorlatokat a saját testsúlyos edzéseken kívül, mint például a fekve nyomás, vagy a tárogatás. Guggolásokat úgy csináltuk, miután erősödtünk hogy egymás nyakába, vagy hátára ugrottunk, és úgy guggoltunk, miután a legnehezebbel is le tudtunk guggolni, és túl könnyű volt az is, utána nyúltunk csak a súlyokhoz. Minél kevesebb a súly fiatal korban, annál jobb. Lábra és derékra volt még egy pár remek gyakorlat, mint például a törpejárás, vagy pedig mikor egymás hátán kellett végigvinni egy társunkat az arénában, kifulladásig. Kiemelnék egy nagyon fontos gyakorlatot: A HÍD. Nincs ennél jobb gyakorlat a gerinc közeli hátizmok edzésére. Ugye a birkózásban az a lényeg, hogy az ellenfeled két lapockája leérjen a szőnyegre, és ennek kivédésére ez a legjobb gyakorlat. Vannak emberek, akik egy hídtartással elbírják a hasukon saját társukat, saját szememmel láttam. Nagyon erős emberek. 8 évig űztem ezt a sportot, legkiemelkedőbb eredményem: 35 kilóban országos bajnok lettem :))
A HÍD TARTÁS
Ahogy elkezdtem pubertálni 14 éves korom körül, sajnos valami beütött az agyamba, és úgy döntöttem a hülye fejemmel, hogy abbahagyom ezt a sportot, mást is ki szerettem volna próbálni. Ezt az érzést a 40-es emberek kapuzárási pánikjához tudnám hasonlítani. De ha egyszer gyerekem lesz biztos, hogy ki fogja ezt a sportot próbálni. Ezek miatt a fogások miatt nem nagyon van ellenfelem ha belém kötnének vagy bármi, önvédelemnek is tökéletes. És olyan mint a biciklizés. Egyszer megtanulod, és tudod egész életre. Megtanulsz esni, elviselni a fájdalmat. Sérülésem egyetlen egy darab volt kiment egy térdem, de az orvosi csoport fizikoterápiás kezeléssel rendbe hozták, és azóta sincs panasz rá. Itt fontos szerepet kapott még az étkezés is, Diéta, stb, de erre majd külön térek ki.
Ez utáni sport volt a kajakozás. Mindig sportoltam, nem volt megállás. Ebből nem alkottam semmi kiemelkedőt, annyi pozitívumot emelnék ki, hogy amikor eveztünk rengeteg szép tájon eveztünk keresztül, meg ha gondoltunk egyet kikötöttünk valahol, és szalonnát sütöttünk vagy bármi. Másik pozitívum, hogy megismerkedtem a köredzés fogalmával, amit ma nagyon divatosan elneveztek crossfittnek, ez egy egyszerű köredzés, amit a kajakosok már ezer éve használnak, annyi változott, hogy most kapott egy ilyen nagyon fasza fantázianevet, hogy crossfit. Nincs semmi új a nap alatt. Mellesleg kicsit el is van korcsosulva mai napra már, gondolok itt az epilepsziás húzódzkodásokra, vagy muscle upokra.
Na ne szórakozz velem! :D
Kajakozáson gyorsan túltettem magam, igazából érdemi munka nem történt, edzés közben abból dolgoztam amit a birkózáson tanultam még meg. Mellesleg megjegyezném, hogy itt az edzők az erősítés részét annyira nem vették komolyan kivéve egy öregebb bácsit, de miután ő elhagyta az egyesületet, én is távoztam, az edzések komolytalansága miatt.
Ebben a korban éltem a néger korszakomat, elkezdtem hobbi szinten még a kajakozás mellett kosárlabdázni, majd miután a kajakozást abbahagytam, elmentem egy helyi csapathoz, és ott is játszottam a megye bajnokságban. Itt edzettem ki a kardiovaszkuláris rendszeremet elég rendesen, ez volt az első olyan sport az életemben, ahol ugye a sport miatt rengeteget kellett futni. Birkózás közben is volt futás az alapozási szezonban, de csak kiegészítésként, itt pedig ugye úgymond "kötelező" futni, mert a sport része. Sajnos itt az edző, kimondom kereken: Egy hisztis kurva volt, és még a mai napig is az, ami elég rendesen az edzésminőség, és a játékosállomány rovására ment. De erről az edzőről ennyit is, mert tényleg nem érdemel még ennyi megemlítést sem. Itt nem voltak súlyzós erősítés edzéseink, itt elég szépen eltűntek az izmaim, ugye a rengeteg futás, és az erősítés hiánya miatt. Vékony srác lettem, 183 centis magasságomhoz csupán 77 kiló voltam. Ez a kosárlabda téma egész jól ment az alacsony magasságomhoz képest, el is kerültem innen paksra, az Atomerőmű SE kosárlabda egyesülethez, és itt az edzők felismerték, hogy bár tehetségem van, és gyors vagyok, sajnos ebben a korosztályban, ebben a bajnokságban (Junior NB1) bármennyire is ügyes vagyok, a nagyobb és erősebb srácok el fognak taposni, és összetörni, ezért kötelezően el kellett járnom konditerembe heti 3-4 alkalommal. Ehhez biztosítottak nekem pakson egy konditermet, amit díjmentesen igénybe vehettem, és éltem is a lehetőséggel. A gyakorlatok egyszerűek voltak, Fekve nyomás, bicepsz hajlítás, tricepsz csigán, tolódzkodás, húzódzkodás, guggolás, lábhajlítás, lábfeszítés. És ezeket minden edzésnapon. Pluszba felírtak nekem egy kis fehérjeport, valamint multivitamint, hogy biztosítsák a fejlődésemet.
Ekkor láttam magamon életemben másodjára, hogy basszus nekem vannak, és lehetnek izmaim. Hát nem mondom, tetszett a látvány. Talán ekkor hívattam el magam a testépítéssel kapcsolatban :) Lejártam szorgalmasan fél évig minden héten. Nem volt rajtam jelentősnek mondható izomtömeg, de éreztem magamon, hogy erősödtem, de közben a gyorsaságom és a ruganyosságom is megmaradt.
Itt szeretnék egy ponton megjegyezni valamit. bár vékonyként is 77 kiló voltam, miután elkezdtem a súlyzós edzést, ugyanúgy 77 kiló voltam, bár nagyobb izomtömeggel, ami látszódott is. külsőre nem volt rajtam zsír, ám de mégis. Ezt hívják a szakértők egy bizonyos skinny fat jelenségnek, ami annyit tesz, hogy bár vékony vagy, de így is van valamennyi zsír rajtad, a szöveteid, valamint a belső szerveid között, ami ugye külsőre nem látszik. De ha elkezdesz rendesen kajálni, és sportolni, főleg kardiózni vagy aerobozni, akkor ezek eltűnnek, és ugye izmosabb leszel, ami pedig a mérlegen is meglátszik. Ez csak egy szerencsés összjáték nálam, hogy előtte és utána is ugyanannyi kiló voltam mint előtte. :)
Nos sajnos Paksról el kellett jönnöm, mert rengeteg sérülésem volt, kezdve a bokaszalag szakadásoktól a visszér műtétig. Itt jutottunk el oda, hogy a versenysportnak vége, és most már csak hobbiszinten tudtam űzni bármilyen olimpiai sportágat. A kosárlabdát továbbra is űztem, és űzöm is amikor szabadidőm engedi, de már csak hobbi szinten. Itt voltam körülbelül 17 éves.
Itt kezdtem el komolyabban foglalkozni a testépítéssel, következő bejegyzés teljesen erről fog szólni, hogy hogyan, és mi miatt épült be ez a sport az életemben, és azóta nem tud kilépni onnan, és nem is akarom, hogy valaha is kilépjen :)
Előzetesként csak ennyit:
Remélem az ex barátnőim nem olvassák a blogomat :)
